A legjobb könyv, amit januárban olvastam

Fülszöveg: Tükröm, ​tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?

Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire. 

A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét. 

A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

Kiadó: Twister Media

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 416

Eredeti cím: The Shadow Queen

A 2018-as évemet elég ramatyul kezdtem könyvélmény szempontjából. Emiatt nem más volt okolható, mint az Yves Saint Laurent életéről szóló...hát...oké, mondjuk, hogy könyv. De ebben a könyvajánlóban nem róla szeretnék beszélni, hanem arról az élményemről, ami hál' istennek elfeledtette a borzalmas kezdést. Ez pedig nem más, mint a fent bemutatott Az Árnyékkirálynő című könyv. A történet alapjában véve a Hófehérke és a hét törpe retelling-je. Az igazság az, hogy soha nem voltam egy nagy Hófehérke-fan. Az én kedvenc hercegnőim Ariel, Belle és persze az annyira értelmetlenül alulértékelt Tiana. Ez a történet viszont már a fülszöveggel magával ragadott, aztán elolvastam az első oldalt, és nem volt megállás.

Nem tudom közületek hányan ismerik a 2005-ös Grimm című filmet, viszont nekem hatalmas kedvencem, már vagy kismillószor láttam. A könyv számomra tökéletes összemosása ennek a filmnek, és az Egyszer volt, hol nem volt sorozat kezdeti fázisának, amikor még nagyon-nagyon jó volt. Az írónő egy eszméletlen király ötletes világot álmodott meg a sok-sok országgal, aminek a lakói mind különböző különleges képességgel rendelkeznek. Eldr földjén például két szíve van az embereknek, egy sárkány és egy ember. Ha kedvük tartja sárkánnyá tudnak változni. A könyv már az első pár oldalon "bele csap a lecsóba", hogy úgy mondjam. A fiatal azt hiszem, ne kövezzetek meg, de már nem vagyok benne teljesen biztos nyolc éves Lorelai mostohaanyja, aki hatalmas erejű boszorkány madrushka egy gonosz bűbájjal megmérgezte a palotát, és annak egész népét, hogy vakon engedelmeskedjenek neki.

Lorelai megpróbálkozik az átok megtörésével, és a bonyodalmak már kezdetüket is veszik. Nem akarok túl spoileresen beszélni a könyvről, hiszen akkor mi értelme is lenne elolvasni, így megpróbálom csak nagy vonalakban átadni a csodálatomat. Egy kis időbeli ugrással kilenc év már a 17 éves Lorelai kalandjait követhetjük végig. Valamint hamarosan megismerkedhetünk az Eldr földjéről származó Kolal, aki nyilvánvalóan a történet szívtiprója. Persze egy könyv sem lenne teljes sorozatos bonyodalmak, félreértések nélkül, de ami ebben a történetben olyan nagyon jó, az az, hogy semmi nincs túldrámázva. Lorelai egy eszméletlenül belevaló, és erős női karakter, nem sok ilyennel találkozni. Én talán Katniss-hez tudnám hasonlítani, de van aki szerint ő a harmadik kötetben sokat "nyavalyog" így ezt a hasonlatot inkább csak zárójelben jegyezném meg.

Mint az eredeti Hófehérke sztoriban, itt is kapunk mérgezett almákat amik nem örök álomra kárhoztatják, aki csak beleharap, hanem végtelenül engedelmes lesz a gonosz királynőnek, Irinának. Ha már az előbb kicsit belementem a hasonlítgatásokba, Irina szerintem egy olyan gonosz, mint Voldemort. Ki nem állhatod, meg minden, de annyira azért mégsem utálod, mint mondjuk Umbridge-ot fogalmam sincs, ezt, hogy kell toldalékolni. Hiszen a bad asskedésben Irina nagyon-nagyon jó. Semmitől nem riad vissza, hogy megszerezze, ami szerinte az ő jogos tulajdona lenne. Jelen esetben Ravenspire királysága. Mindenkivel végez, aki csak megpróbál az útjába állni legyen az nő, férfi, gyerek, szegény vagy gazdag. Semmi sem érdekli. Varázsereje segítségével az ország földjét is bevonja a csatába, és éhínségre kárhoztatja a népét. 

Kol a frissen avatott új király, sajnos nem igazán látja át a dolgokat, és azt a hibát véti, hogy Irinához fordul a népe és a hazája megmentése érdekében. A két főszereplő iszonyatosan fiatal, mégis már rengeteg rossz megtörtént velük. Ennek ellenére mind a ketten teljesen pozitív személyiségnek mondhatók, nem merülnek el az önsajnálatban ami azért mindkettőjük esetében érthető lenne, hanem inkább arra koncentrálnak, hogy mi a legjobb a népüknek, és megpróbálnak legjobb belátásuk szerint cselekedni. Spoiler nélkül nehéz beszélni a legnagyobb bonyodalomról, így csak annyit mondok, Irina mindent elkövet, hogy megölje Lorelait, de be kell látnia, hogy az ifjú madrushka sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint ő valaha is fog. Ez a szál engem amúgy kicsit a HP-re emlékeztetett, ugyanis Lorelai az édesanyja halálakor az ő varázserejét is megkapta, így lett ennyire erős. Kicsit ismerős nem? Mármint ez nem baj, csak egy érdekes párhuzam, szerintem. A sok évnyi bujkálás, és felkészülés után a fiatal hercegnő végre belátja, hogy nincs ideje tétovázni, és ha vissza akarja szerezni az országát, minél előbb meg kell küzdenie a gonosz mostohával. 

Persze, mint mindig a jó most is győzedelmeskedik. Remélem ezzel nem árultam el nagy titkot. A végére mindenki happy lesz. Már amennyire lehet. Ha ez lenne az "igazi" Hófehérke én oda meg vissza lennék a gyönyörtől. Van még egy nagyon fontos szereplő a könyvben, méghozzá Gabril, aki mindent feláldozva az ifjú hercegő és herceg védelmére teszi fel az erejét. 

Ebben a könyvben valójában nincs olyan dolog, ami ne tetszett volna. Az első betűtől az utolsóig imádtam. Nem voltak benne üresjáratok, a történet végig pörgött. Minden karakter na jó Irinát leszámítva, szerethető volt. Lorelainak hatalmas szíve van, és soha nem azt nézi, hogy neki mi a legjobb, hanem, hogy a népnek, akiről gondoskodnia kell. Kolnak hihetetlenül erős az akarata. Leo borzasztó vicces. Gabril pedig apjuk helyett apja a gyerekeknek. Az írónő egyszerűen csodálatos stílusban ír, és persze ebben a fordítónak is van némi szerepe, hiszen remekül visszaadta a könyv feelingjét. Én Ravienspiert egy csodálatos országnak képzelem el sok-sok heggyel, tóval és folyóval, ahol ugyan kicsit mindig hideg van, de ennek ellenére meseszép. Eldrben pedig úgy gondolom, hogy mindig kék az ég, és rengeteg vattacukor-felhő van az égbolton. 

A könyv egy csodálatos történetet mesél el, egy nagyon különleges világban, nagyon különleges szereplőkkel. Szerintem kortól függetlenül bárki elolvashatja, hiszen nem a tipikus Hófehérke mese, törpékkel, meg "egyszerű" gonosz mostohákkal, hanem valami annál sokkal, de sokkal akciódúsabb. Mégis egy-két ismerős elem vissza fog köszönni, így megmarad az érzés, hogy "ó, hát én ezt a sztorit valahonnan ismerem". 

Olvastam, hogy lesz a könyvnek folytatása- angolul azt hiszem talán már van is- igaz más szereplőkkel, de én azt is nagyon-nagyon várom. Még a következő részt kivárom, de nagy valószínűséggel új kedvenc írónőt avattam C.J. Redwine személyében.

Értékelés: 5/5*
Borító: 5/4, tetszik, de lehetne szebb is
Kedvenc idézetem: "Ti ketten olyan szánalmasan fantáziátlanok vagytok, hogy az számomra már szinte túlélhetetlen!"- Leo Diederich

Végezetül készítettem egy kis moodboardot a könyvhöz, ami számomra teljes mértékben visszaadja a hangulatot. Íme:

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek iratkozzatok fel a blogomra, és kövessetek be Facebookon valamint az Instagramon, és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen csodás hetetek ! 

You and I we're flying on an aeroplane tonight we're going, somewhere where the sun is shining bright

Ebben a csúnya zord, azt mondjuk nem mondanám, hogy téli időben olyan jó egy kicsit elkalandozni, és visszagondolni a melegebb napokra. Úgy gondolom az ember lánya a téli hónapok alatt nem öltözködik a legszínesebben/változatosabban. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy a kabát alatt, amit még a suliban sem vetek le úgysem látja senki, hogy mi van rajtam. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a hideg idő beálltával nem figyelek oda arra, hogy mi van rajtam, és zsíros hajjal, meg melegítőben megyek órára. Nem. Csak éppen a hétvégéken jobban "kiöltözök", hiszen akkor úgyis a barátainkkal vagyunk, programokat csinálunk stb.

Épp ezért egy-egy outfit erejéig kellemes visszatekinteni a csodás Vénasszonyok-nyarára, meg arra az időszakra, mikor még nem kellett a bundás csizma. 

Azt hiszem a képen is látható sapka az őszi/téli ruhatáram legfontosabb kelléke lett. Jóformán nincs olyan nap, hogy ne venném fel, hisz úgymond ápol és eltakar. Akkor is remek választás, ha már nem tökéletes a hajam. Így még egy napot pont ki tudok vele húzni a hajmosás előtt. Mondjuk különösebben praktikusnak nem mondanám, olyan szempontból, hogy egyáltalán nem melegít. Viszont ennél divatosabb kiegészítőt az idei téli szezonban keresve sem találhatna az ember lánya. 

Elég bármelyik influencer Instagramjára rákattintani, biztos, hogy az első képek egyike között lesz egy fotó, amin ilyen sapkában van. 

Én amúgy olyan típus vagyok, aki télen is előszeretettel visel szoknyát/ruhát, így ezt az outfitet akár a mai nap is viselhetném, annyi különbséggel, hogy a műbőrkabátra még rávennék egy vastagabb kabátot is. 

Ez a szürke ruha, amit a Yoins nevű internetes oldalról rendeltem, amennyire nem tetszett először, végül annyira a szívemhez nőtt. Hozzátartozik, hogy a képen valahogy teljesen máshogy nézett ki, mint amit én végül kézhez kaptam. Kezdetben nagyon csalódott voltam, hogy nem olyan, mint amire vártam. Viszont miután először felvettem nem volt megállás. Ez egyszerűen a tökéletesen kombinálható day-to-night ruha szerintem. A szabása miatt nem is teljesen átlagos, hiszen az első része különleges "ráhajtásos" módszerrel készült. Rövid, épp ezért nincs dekoltázsa, és bár ez a képeken nem látszik, de háromnegyedes ujjú.

Nap közben egy sporcipővel vagy bakanccsal laza, de mégis nőies. Nézzétek csak meg, hogy kiemeli a Kim Kardashian hobbit alakomat. Estére pedig egy magassarkúval viselve már kész is az esetleges party szett.

Mikor megvettem ezt a bőrkabátot nem gondoltam volna, hogy ennyire be fog épülni az "alap ruhatáramba", hiszen egy hihetetlenül feltűnő, hivalkodó darabról van szó. Mint szerintem a cuccaim jelentős hányada ez is egy olyan darab, amit nem sokan vennének fel rajtam kívül. A feltűnő metál-lila színnel még csak nem is lenne akkora baj mármint nekem abszolút nincs, másokra gondolok, de a kabát hátán virító óriási strasszokból kirakott PUMP felirat azért sokak szemében már "bicskanyitogató". Télen vagy késő ősszel azért jó ilyen darabokat hordani, mert ilyenkor mindenki be van szürkülve, és ha valakin látok egy kis vidám színt egyből olyan boldog tavaszi hangulatom lesz.
Nem mintha amúgy én annyira túlzásba vinném a színek viselését. Viszont ilyen dolgokkal szeretek eljátszadozni. A minimális színpalettát felvonultató ruhatáramban jól mutat egy-egy színes/ vagányabb kabát, vagy éppen egy feltűnő cipő, kalap, táska, kinek mi a fétise. Szerintem sokkal jobb ilyen dolgokkal kombinálni az alap ruhatárat, mint mindent hamar-gyorsan beszerezni ami épp divatos, ha jól áll az ember lányának, ha nem.

Manapság a rengeteg influencer, és a jóformán most már három havonta megrendezésre kerülő divatbemutatók miatt a legtöbb dolog úgyis csak ideig-óráig van divatban.
Emlékszik még egyáltalán valaki a nagy tavaszi őrületre, hogy boldog-boldogtalan én is neccharisnyát hordott a szaggatott farmer alatt? Vagy ne adj isten a boxoló-fonatokra? Fél éve még mindenki meg volt őrülve értük. Ma hány lányt lát az ember az utcán ilyen hajjal? Nullát. Így a legjobb befektetés szerintem egy alap ruhatár, olyan darabokkal, amik soha nem mennek ki a divatból. Utána pedig ezekhez olyan kiegészítőket vásárolni, aminek viszont igencsak rövid a szavatossági ideje. Gondolok itt a szőrös táskákra, amik most eszméletlenül mennek. Épp a minap vettem a Primarkban egy ilyen darabot három euróért. Pontosan annyiért, amennyit ér. De abban a két hónapban, amíg menő lesz, nagyon fogom szeretni, és nagyon sokat fogom hordani.
Nektek mi ezekről a gyorsan változó trendekről a véleményetek? Inkább megvesztek mindent ami tetszik, vagy időálló darabokba fektettek be? Én annak ellenére, hogy magam is tudom, hogy sok esetben ez pénzkidobás, és az előbb le is írtam, hogy mi lenne a jó megoldás, azért sokszor nem bírok ellenállni egy-egy darabnak.
Végezetül pedig következzen még pár kép a szettemről, fogadjátok szeretettel:

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés, ha igen iratkozzatok fel a blogomra, hogy semmiről ne maradjatok le. Ezenkívül kövessetek a Facebookon és az Instagramon is, valamint Snapchaten (lilla.samson)! Legyen csodás hétvégétek! 

Zene a bejegyzés címében: 

Ed Sheeran- Barcelona

https://www.youtube.com/watch?v=OVO4LhrOFiY

Prága

Körülbelül három éve nyúztam a barátomat, hogy utazzunk el Prágába. Minden ismerősünk/barátunk volt már, mindenki ódákat zengett róla, és persze a képek alapján teljesen beleszerettem a városba. Engem mondjuk a városnézés jobban vonzott, mint a rengeteg fajta cseh sör, de persze egy csoportos utazás alkalmával a kecskének is jól kell laknia, és a káposztának is meg kell maradnia. Úgy gondolom három napos kis utunk alatt mindenkinek sikerült a kedvére tennünk. Volt sörözés, evés-ivás, és persze rengeteg városnézés is. 

Úgy gondolom a tavalyi évet elég rendesen kimaxoltam/kimaxoltuk utazás szempontjából a barátommal, és ha csak New Yorkba jutottunk volna el, már akkor is iszonyatosan boldog és hálás lennék. Ám mégsem így alakult. Rengeteg szebbnél-szebb helyen sikerült megfordulnunk, hol barátokkal, hol családdal, hol kettesben. Mindegyik útról csodás emlékekkel, és még nagyobb kalandvággyal tértünk vissza, ebben teljesen biztos vagyok. A 2017-es év utolsó kirándulása a cseh fővárosba Prágába vitt minket, és nagyon örülök, hogy végre ezt a várost is sikerült felfedeznünk. Barátokkal vágtunk neki az utazásnak, és a szállásfoglalás, mint általában, most is az én dolgom volt. A New York-i szerencsétlen Airbnb-s eset után kevésbé lelkesen vágtam bele a lakáskeresésbe a honlapon, de úgy gondolom végül nagyon jól jártunk.

Egy nagyon rendes házigazdát, és egy szuper lakást sikerült kifognunk, mindössze két villamosmegállónyira a belvárostól. Maga a megálló pedig konkrétan az ajtónk előtt volt, amint kiléptünk az épületből már szállhattunk is fel a tömegközlekedésre. Ezt megelőzően még egyikünk sem volt Prágában, és én minden utazás előtt nagyon szeretek útikönyveket bújni, hogy mégis milyen nevezetességek vannak az adott helyen. A három nap alatt szinte mindent sikerült megnézünk, amit beterveztünk, egy-két dolog például a Táncoló ház maradt csak ki, de így legalább van ok még egyszer kétszer, háromszor, négyszer visszatérni. 

Az első napot én hullafáradtan kezdtem meg, ugyanis hajnali ötig dolgoztam, majd reggel hétkor útra is keltünk, de ennek ellenére szuperül éreztem magam. Ezt is már többször említettem, de szeretünk a TripAdvisoron tájékozódni a különböző éttermekről, és elsőre szerettünk volna valami nagyon helyit enni, így betértünk a Kolkovna Celnice nevű étterembe. Az biztos, hogy tipikus cseh ételben nem volt hiány, bár azt meg kellett állapítanunk, hogy a helyi konyha nem éppen nekünk való. Én mondjuk meglepően finom ételt választottam sült camembert, de a knédli egyikünknek sem jött be igazán. 

Innen aztán a nyakunkba vettük a várost, persze csak miután ittunk egy borzalmasan rossz ánizs ízű forraltbort. Legelőször a Lőportoronyra akadtunk rá. Igazán konkrét sorrendet nem állítottunk fel, hogy márpedig ekkor és ekkor itt kell lennünk, és ezt kell megnéznünk. Az óratoronyhoz is teljesen véletlenül értünk oda 10 perccel egész előtt, és így meg tudtuk nézni a "harangjátékot". Meg kell mondjam annyi embert mint amennyi ott gyűlt össze, még New Yorkban sem láttam sehol. Egyszerűen olyan hatalmas tömeg volt, hogy ha akartunk sem tudtunk volna tovább menni, mert minden oldalról állt a tömeg, és bámult felfelé az órára. Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettünk a téren, de biztos, hogy több 10 ezren. Kicsit félelmetes és nyomasztó is volt belegondolni, hogy ha az utóbbi évek eseményeit vesszük alapul mi is történhetett volna a rengeteg összezsúfolódott emberrel.

Maga a harangjáték szerintem amúgy nem volt valami nagy szám. Persze, ha az ember egyszer már a cseh fővárosban van, mindenképp érdemes megnézni, de én nem találtam semmivel sem különbnek pl. a hévízi zenélő óránál. Oké, régebbi, meg történelmi, meg bla bla, de engem valahogy az ilyen dolgok annyira nem nyűgöznek le. 

Maga az óváros tér amúgy csodálatos volt a feldíszített Karácsonyfával ami szerintem százszor szebb volt, mint Bécsben a Karácsonyfa a Rathausplatzon és a rengeteg kis bódéval.

Az épületek eszméletlenül gyönyörű állapotban vannak, mindenhol újítanak épp fel valamit, és látszik, hogy az egész város mennyire karban van tartva. Minden tiszta, minden "új", és minden csodálatos. Szóba került köztünk, hogy jellegében Prága "ugyan olyan" város, mint Budapest, folyó, hidak, gyönyörű régi épületek, és akár a mi fővárosunk is lehetne egy ilyen csodás kis ékszerdoboz, de sajnos valamiért nálunk nincs arra igény, hogy a városkép mondjuk egységes legyen. Ez alatt arra gondolok, hogy Prágában két régi épület közé nincs felhúzva egy új " mert jó lesz az úgy is, kit érdekel, hogy néz ki". Vagy pl. attól sem kellett aggódnunk, hogy vajon ráomlik-e egy ház a fejünkre, ha elmegyünk mellette, mert annyira borzalmas állapotban volt. 

És tudom, nekünk nincs rá pénzünk stb stb. De azért fura, hogy egy olyan dologra nincs pénzünk, ami mondjuk elég meghatározó lenne, mert akárki akármit mond a külcsíny igenis számít. Na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen Prága csodaszép. Minden egyes kis sarkon fel lehet fedezni valami szép kis épületet, egy hangulatos helyet stb. 

Mivel elég hideg volt, és már kicsit cidriztünk a sötét beálltával kerestünk egy helyet, ahol kicsit felmelegedhetünk. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de a Károly-hídra volt belőle kilátás. Miután kicsit felmelegedtünk úgy döntöttünk, hogy induljunk el sörözni, hiszen mi más vonzana egy két férfiembert Prágában mint a sör. 

A fiúk ki is néztek egy helyet a neten, de "pechünk" volt, mert privát sörkóstoló miatt aznap este zárva volt. Viszont így hál istennek ráakadtunk egész Prága legkirályabb helyére, név szerint a Fat Cat-re. Ez egy aránylag új hely lehet, vagy csak felújított, ezt nem tudom, de a belseje indusztriális stílusú, ami azért arra enged következtetni, hogy nem olyan régi. Fiatalos, menő, rengeteg különleges kézműves sörrel, és finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy alakult, hogy mind a két estére ez a hely lett a "törzshelyünk" mert első nap annyira megtetszett, hogy másnap este már szóba sem került más, csak a Fat Cat az esti sörözéshez. Ha valaki Prágába látogat, és szereti a modern dolgokat, finom söröket akar kóstolni, és imádja a nachost, akkor ide mindenképp térjen be. A személyzet is nagyon kedves, nem hagyják, hogy az ember kiszáradjon, vagy eléhezzen, folyamatosan ott vannak, nem kell rájuk várogatni, vagy könyörögni, hogy esetleg vessenek az emberre egy pillantást. 

Első este azért nagyjából időben hazamentünk, mert én akkor már közel 40 órája talpon voltam, és nagyon fáradt voltam.

Másnapra azért kicsit konkrétabb terveink voltak. A Várhegyedet mindenképp szerettük volna megnézni, így egy finom kávé után, amit a lakástól pár méterre lévő Kafé Franciban fogyasztottunk el, nyakunkba is vettük a várost. A központig villamossal mentünk, onnan pedig gyalog, mert szerettünk volna minél többet látni a városból.
Prága valóban egy kis ékszerdoboz, és érdemes "csak úgy" kóborolni is mindenféle random kis utcácskákban, mert olyan csodálatos épületekre akad az ember úton-útfélen, hogy az valami hihetetlen. A várba egy kissé kapatós a feljutás, de semmi teljesíthetetlen. Magába a várudvarba a belépés ingyenes, viszont a táskáját mindenkinek ellenőrzik, és meg is motoztak minket. Ha valaki pl. az Ulászló-terembe szeretne bemenni, vagy a Katedrális bizonyos részeibe, azért viszont már fizetni kell.

Itt található az Arany utcácska is, ami novembertől májusig délután négytől ingyenesen is megtekinthető, viszont mi ezt a nevezetességet kihagytuk. Úgy voltunk vele, hogy annyi csodás épületet láttunk, hogy nem biztos, hogy az a tíz kis ház megérne 350 koronát, amikor egész Prága egyszerűen lenyűgöző. Miután kisétáltuk, és kifotóztuk magunkat a Várhegyedben, plusz feltankoltunk szuvenírekkel is, útnak indultunk ebédelni. Sajnos ez pont fél egy-egy óra magasságában volt, és szó szerint minden hely tele volt, ahova be szerettünk menni, így teljesen random, az első olyan étteremben telepedtünk le, amiben volt hely.
Ez pedig az U Mecenase nevű étterem volt. Nem mondanám, hogy fine dining, viszont nem is egy alacsony árkategóriájú étterem. Itt tényleg igazán finomakat ettünk, elengedtük a cseh nemzeti ételeket, mert rájöttünk, hogy az igazán egyikünk ízlésvilágával sem egyezik. Miközben ebédeltünk az étterem ablakai egy nagyon szép kis térre néztek, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási pelyhekben szakad a hó, ráadásul nagyon sűrűn, és sok.

Az utazás így is szuper volt, de a hó annyit dobott rajta, hogy az valami hihetetlen. Egy teljesen más képét mutatta a város, és emiatt aztán tényleg, igazi karácsonyi hangulatunk lett.
Ebéd után ismételten csak keringtünk a városban, átsétáltunk még egyszer a Károly-hídon, valamint meg szerettük volna nézni a régi zsidó temetőt, mert ott még az 1200-as évekből is vannak sírok, de mire odaértünk sajnos bezárt. Így csak a kerítés rácsain keresztül tudtunk egy pillantást vetni a helyre. Szép lassan be is esteledett, és a kivilágított belvárosban még ittunk egy forraltbort, meg császkáltunk egyet az Óváros-téri karácsonyi vásárban, majd az én kérésemre ellátogattunk Prága legnagyobb bevásárló központjába a Palladiumba. Igazából csak a Sephorát szerettem volna megnézni, de amiért mentem, nem találtam meg, így végül elég csalódottan távoztam. Ti tudtátok amúgy, hogy Prágában van Topshop? Nagyon megörültem neki, de végül ott sem találtam semmi kedvemre valót.

Az utolsó esténket aztán ismételten a "törzshelyünkön" a Fat cat-ben töltöttük, ahova tuti biztos, hogy ha legközelebb megyünk Prágába is vissza fogunk térni. Másnap sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy élelmiszerboltban feltankoljunk "szuvenír-sörből", meg csokiból meg ilyesmi, és el kellett indulnunk haza, hiszen a többiekre másnap már munka várt. Nekem pedig megkezdődött a téli-szünet.
Megfogadtuk, hogy többször is vissza fogunk még térni Prágába, hiszen igazán közel van, valamint eszméletlenül szép. Sokan riogattak az utazás előtt, hogy készüljünk fel, hogy majd mennyire nagyon hideg lesz. Nos, én ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy valóban hideg volt, de szerintem semmivel sem hidegebb mint mondjuk Bécsben, és ami nagy plusz volt, hogy nem tombolt 0/24-ben a szél, ami mondjuk az itteni időjárást igencsak erősen jellemezi. Azért ha valaki a téli hónapokban megy, mindenképp számítson arra, hogy elkel majd a télikabát, sál, sapka, kesztyű, de nem is úgy kell nekivágni, mint egy antarktiszi körútnak, mert azért annyira brutálisan hideg nem volt.
Végezetül íme még egy-két kép az utazásunkról:

Ez a mai napig nem tudom, hogy hol volt, csak az utcáról láttam meg, és "úr isten, könyvek" felkiáltással már bent is voltam :D 

A belsejében egy tükör volt

Károly-híd

Itt még azt hittük, hogy finom lesz a forciborci :D

Kilátás a Károly-híd lábától

Cukiskodunk

A katedrális 100 (!!!) négyzetméteres rózsaablaka :)

Fat Cat

A kedvenc kávézónk

Ez a bejegyzés most ilyen kis rövidkére sikeredett, de remélem ennek ellenére tetszett nektek. Ha valaki nagyobb társasággal indulna, és érdekli a szállás, ahol voltunk, nyugodtan írjon nekem egy emailt nagyon szívesen elküldöm a linket. Ha tetszett a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be a többi platformon is: Facebook, Instagram, SnapChat (lilla.samson). Legyen szép hetetek!