Sokan kérdezték, hogy mi volt az, amit a legjobban meg szerettem volna nézni, vagy mi volt az, ami a legjobban tetszett. Erre a kérdésre én egyszerűen nem tudok válaszolni. Mindig épp az érdekelt a legjobban, ahol voltunk, és ha bele gebednék sem tudnék csak egy dolgot kiemelni a látottak közül. Az biztos, hogy a Brooklyn-hídon való átsétálás az egyik legizgalmasabb élmény volt. A hidat a harmadik napra tartogattuk, hiszen aznap csak estére volt "kötelező" programunk, mégpedig az Empire State Building 86. emelete. Így reggel egy fincsi kávé után az első utunk a hídhoz, majd Brookly felkapott DUMBO nevű negyedébe vezetett. Korán elindultunk, és hatalmas élmény volt a munkába siető emberek között gyalogolni a hídon. Szerencsére csodaszép időnk volt minden nap. Szuper élmény, ahogy az alattad lévő szinten az autók közlekednek, melletted meg a biciklisek, és mindez még meg van spékelve egy "kis" panorámával Manhattanre, amit egyszerűen nem lehet überelni. Szerintem a Brooklyn-híd az egyik legikonikusabb New York-i látványosság, ezer millió filmben szerepel, képeslapokon, hűtőmágneseken, mindenen, amit az ember el tud képzelni, és egy fillérbe se kerül az élmény.
Igazából maga a hídon való átsétálás szerintem nem venne olyan rengeteg időt igénybe, de mivel a látvány egyszerűen leírhatatlan, és "még kell innen is lőni egy képet, meg onnan is, de várjál ebből a szögből már csináltunk"? Ezért egy órát biztos, hogy eltöltöttünk azzal, hogy átjussunk rajta. Megérte. Brooklyn újhullámos DUMBO nevű negyedét szerettük volna felfedezni, és Brooklyn Heights-ot. Tudjátok a tipikus téglás épületek, sok fa, meredek lépcső, valami szuperül nézett ki. De vissza a DUMBO-hoz. Mikor leértünk a hídról pompásan ki volt táblázva, hogy mit merre találunk. Sőt egy tábla is volt, hogy 10 kihagyhatatlan dolog a DUMBO-ban. Nekem konkrét elhatározásom volt, hogy mit is szeretnék csinálni, ez pedig nem volt más mint egy fotó a Manhattan Bridg-el a háttérben.
Ez számomra az egyik kihagyhatatlan, bakancslistás elem volt az utazásból. Szerencsénk volt, mert épp nem sok ember volt a környéken, így szuper fotókat tudtunk lőni. Plusz nagyon vicces, de ugyan az a kocsi van az én képem hátterében is, mint az útikönyvünk elején. Milyen kicsi a világ, még New Yorkban is. Ezen a környéken szerintem eszméletlen sok időt el lehet tölteni, rengeteg jobbnál-jobbnak tűnő étterem és kávézó van minden sarkon. Plusz a kilátás Manhattanre valami lenyűgöző. Végül csak egy kávéra ültünk be. A szerdai napra rengeteg programot terveztünk be, szerettünk volna minél több mindent megnézni, így nem kávézgattunk hosszadalmasan, hanem megindultunk ebédelni, ugyanis Brooklyn Heights-ban nézünk ki egy mexikói éttermet. Egy másik bakancslistás dolog volt a számomra, hogy együnk mexikói kaját New Yorkban. Persze mexikói kaját Mexikóban enni még sokkal menőbb lett volna, de ami késik nem múlik, ugye Gáborka? <3 Brooklyn Heights nekem nagyon tetszett, csendes, szép, tiszta környék volt, rengeteg fával, és szép téglából épült sorházakkal, tényleg olyan volt mint a filmekben, amit mutatni szoktak.
Ebéd után aztán egyből megindultunk Coney Island felé, amire én valamilyen oknál fogva iszonyatosan kíváncsi voltam. Bár a vidámparkokban szinte semmire nem merek felülni, ennek ellenére maga a hely mégis nagyon vonz. Van egy olyan bohókás hangulata. Annak ellenére, hogy még nagyon meleg volt, mikor ott voltunk a strandon már csak pár ember lézengett, és fürdeni is csak kisgyerekek fürödtek. Mondjuk hideg volt a víz, az tény. Persze ennek ellenére nem akartuk kihagyni a lehetőséget, hogy az Atlanti-Óceánba "fürödjünk", így még ha nem is merültünk el a habokban, azért térdig mind a ketten belementünk a vízbe. Én rengeteg kagylót is gyűjtöttem a parton. Teljesen más formák, mint amiket egy európai tenger partján lehet gyűjteni. Hatalmasak. Meg szürkésbarnák, de ennek ellenére vagy egy kilónyit haza hoztam belőle.
Coney Island-re amúgy közel egy óra eljutni a belvárosból, és még mindig a helyi metróval közlekedsz. Nagyon durva, nem? Bécsben, ha 20 percnél többet metróznék, már kint lennék az agglomerációban. Nagyjából. A vidámpark amúgy maga nagyon tetszett. Persze semmire nem ültünk fel, nem is úgy volt, mint mondjuk a Praterben, hogy külön bármire lehetett volna jegyet venni, hanem 3, 5 stb. órás jegyek voltak, és azzal azt hiszem bármit ki lehetett próbálni. Sajnos egyikünk sem túl nagy hullámvasút fan, így ez az élmény kimaradt. Nem bánom, mert így is kellemeset sétáltunk, és volt egy érdekes hangulata az egésznek. Innen aztán vissza tömegközleketdünk a városba, de még mindig több óránk volt sötétedésig, így amellett döntöttünk, hogy csak császkálunk össze-vissza, esetleg bemegyünk pár boltba. Megkerestük a Flatiron épületet, amire mind a ketten nagyon kíváncsiak voltunk. Szuperül néz ki. Nekem valamiért mindig a Gringotts jut róla eszembe a Harry Potterből. Beültünk egy Starbucksba is, mert én nagyon kíváncsi voltam, vajon mennyivel lehet másabb az amerikai Pumpkin Spice Latte, mint itthon. Meg kell mondjam meglepődtem. Arra számítottam, hogy kihullanak a fogaim olyan édes lesz.
Ehhez képest sokkal "kávébb" íze volt, mint annak, amit Bécsben lehet kapni. Ez kicsit meglepett. Így a kinti PSL jobban ízlett, mint amit Európában kapni. Na mindegy, ez nem olyan lényeges az utazásunk szempontjából. Amúgy az vajon miért van, hogy a világ bármely pontján bemész egy Starbucksba a WC az úgy néz ki, mint egy háborús övezet? Mocskos, áll a víz, nincs WC papír, büdös van, nem sorolom. Egy ideje már figyelem ezt a dolgot, és mindenhol így van. De tényleg. Ugyan akkor a nyilvános WC-k meg olyan tiszták és rendezettek voltak, hogy csak na. Mármint New Yorkban. Érdekes. Elkanyarodtam. Mivel sötét sötétben szerettünk volna felmenni az Empire State Building tetejére valamennyi időnk még mindig volt, és gondoltuk, ha már arra vagyunk hahahaha kb. 30-35 percet gyalogoltunk nézzük meg a Time Square-t is az éjszakai fényeivel. Megint ugyan olyan tömeg volt, mint előző nap, és kb. megint ugyan azok az emberek "léptek fel" meg osztogatták a CD-ket. Egy valami, ami nagyon nem tetszett. Itt rengeteg afroamerikai próbálta rátukmálni az emberre a CD-it, és ha nem fogadtad el egyből üvölteni kezdett veled, hogy "talán bajod van a feketékkel? Utálod a feketéket?" Ezt miért kell?
Kicsit úgy érzem, hogy ez ilyen felesleges, és DIREKT feszültségkeltés. Miért szükséges egyből azzal jönnie nekem, hogy én a bőrszíne miatt nem fogadom el a rámtukmálni kívánt CD-t- Valószínüleg az emberek jelentős részének az agyában meg sem fordul, hogy a srácnak milyen a bőrszíne, hanem egyszerűen nincs szüksége egy ilyen CD-re.- És ez minden egyes alkalommal, mikor elmentünk a Time Square-re megtörtént. Én úgy érzem az emberek kezdenek ezzel a PC dologgal átesni a ló túloldalára. Most már lassan ott tartunk, hogy ránézni sem szabad senkire mert biztos azért bámultad, mert fekete/ázsiai/meleg isten tudja mi, közben lehet, hogy csak elbambultál a metrón. Mindegy, erről ennyit. Az egyetlen élmény, ami nem tetszett New Yorkban, az ez volt. Végre kellőképpen besötétedett ahhoz, hogy felmehessünk az obszervatóriumba, így el is indultunk az ESB felé. Az épületnél szuperül ki van táblázva, hogy melyik bejáratot kell használni, ha a tetőre szeretnénk felmenni, és a biztonságiőrök is mindig nagyon szívesen segítenek, ha nem vagy biztos a dolgodban. Odabent is lehet venni jegyet, de nekünk ugye előre megvolt. Otthon ki is nyomtattuk, azt vittük magunkkal.
Az elővételben megvett jegyeseknek egy külön sor van fenntartva. Itt is át kellett esnünk egy "reptéri ellenőrzésen", majd utána szépen sorba állítottak minket a liftekhez, ami nem egész 60 másodperc alatt repített fel minket a 79. emeletre. Maga a kilátó a 86. emeleten van, de itt is ki lehet nézni a városra, egy teljesen zárt teremből. Innen két lehetősége van az embernek, vagy beáll a lifthez a sorba, ami legalább 15 perc várakozást jelent, vagy 8 emeletet fellépcsőzik. Mondanom se kell, megint mi voltunk az egyetlenek, akik az utóbbi lehetőséget választották, és lépcsőztek egyet. Nyolc emeletet lépcsőzni szerintem még nem a világ vége, és jóval előbb fent voltunk, mint az, aki a sor legvégén állt, a liftre vállalkozva. A kilátás, ami az obszervatóriumból tárul az ember szeme elé, leírhatatlan. Épp ezért meg sem próbálom olyan jelzőkkel illetni, mint lélegzetelállító meg lenyűgöző. Mert ez több annál. Több száz méter magasan a város felett lenni, ami soha nem alszik, ráadásul éjszaka, az szavakba önthetetlen. Amerre néz az ember fényeket lát, felhőkarcolókat, fényeket, és felhőkarcolókat, és olyan kicsinek érzi magát, mint egy porszem. És ha esetleg valakivel nem történt volna meg első pillantásra, na itt tuti beleszeret NY-ba.
Szerencsére nincs időhöz kötve, hogy mennyit lehet odafent tölteni, mi ugyanis igen csak nagy bajban lettünk volna. Minden oldalon eltöltöttünk legalább 20 percet, és minden egyes négyzetcentimétert próbáltuk az emlékezetünkbe vésni. Egyszerűen nem akarja otthagyni ezt a látványt az ember, mert lehetetlen. És hihetetlen. És csodálatos. És lenyűgöző. És, és, és.... Napestig sorolhatnám, tényleg nem tudnám elég érzékletesen leírni. A Crysler Building teteje egyszerűen annyira csodásan fest az éjszakai fények tetején. És a rengeteg autó féklámpája a sugárutakon. A Time Square kéken világító fényei a távolból, plusz a jól kivehető H&M reklám. Megmondom őszintén, először kicsit féltem felmenni, hiszen tériszonyos vagyok, de fent nem éreztem semmit.
Egyedül akkor volt rossz, ha nagyon direkt lefele néztem, mert akkor szédültem, és rosszul éreztem magam, de ha csak a látványban gyönyörködtem, akkor eszembe sem jutott, hogy milyen magasan is vagyunk, és, hogy nekem most tulajdonképpen félnem kéne. Szerintem egy-másfél órát biztos, hogy eltöltöttünk odafent, mire sikerült magunkat meggyőzni, hogy induljunk el haza. Akkor is csak azért, mert már este 10 is elmúlt, és tudtuk, hogy másnap hulla fáradtak leszünk, ha nem fekszünk le "időben". Szerintem összességében a szerdai volt a leghosszabb, és talán a legtartalmasabb napunk is. Rengeteg helyen jártunk, és rengeteg mindent sikerült megnéznünk, szóval nagyon elégedetten tértünk nyugovóra. Csütörtökre a Top of the Rock kilátó volt betervezve. A New York Pass-ba le volt írva, hogy ha van rá lehetőségünk menjünk el előző nap időpontot foglalni, de mi ezt nem tartottuk szükségesnek. Reggel 10 körül értünk oda a Rockefeller Center-hez, és egy órával későbbre kaptunk is időpontot. Nem sokkal az utazásunk előtt megnéztem egy nagyon érdekes dokumentumfilmet a Rockefeller családról, így még izgatottabban vártam a látogatást hatalmas városon belüli városba.
Szerencsére mivel a torony alja tulajdonképpen egy hatalmas pláza könnyedén el tudtuk tölteni az időpontunkig hátra levő egy órát. Persze a szokásos reptéri ellenőrzés itt sem maradhatott el. A liftre való várakozás alatt filmeket vetítettek a Rockefeller családról, és persze a toronynak az építéséről is, ami nagyon izgalmas volt. A légkondi miatt persze itt is nagyon hideg volt, kint pedig legalább 35 fok, szóval a nyári ruháinkban mi eléggé fáztunk. Tipp mindenkinek aki Amerikába látogat: a hátizsákjába ami napközben nála van minden nap tegyen be egy tartalék pulóvert, mert soha nem lehet tudni, mikor kell huzamosabb időt eltölteni odabent. A lift itt is nagyon hamar 47 másodperc alatt felrepített minket a 67. emeletre. Az épület Central Park felőli oldalán hatalmas szél volt, és folyamatosan lefelé kellett gyűrnöm a szoknyámat, hogy be ne mutassak egy "Marilyn Monroe-t", plusz a hajam kb. kezelhetetlen volt. A Central Parkot amúgy eddig a napig még nem is láttuk, így nagyon örültem, hogy végre erre a "hírességre" is vethettem egy pillantást. Bár egyenlőre még csak a magasból. A Top of the Rock-ból a kilátás ugyan olyan leírhatatlan mint az Empire State Buildingből.
Ami nagyon vicces volt amúgy, hogy az összes turista a 67. emeleten tobzódott pedig még feljebb is lehetett menni, és ott szinte senki nem volt. Nem tudom, hogy az emberek csak nem vették észre, hogy még feljebb is lehet menni, vagy egyszerűen csak lusták voltak egy-egy emeletet megtenni lépcsőn, de az biztos, hogy az eggyel feljebbi szinteken nem volt senki. Szuper képeket lehetett úgy csinálni, hogy nem "lógott bele" 45 idegen. Plusz várni sem kellett arra, hogy mondjuk olyan képet tudj készíteni, aminek az Empire State Builiding van a hátterében. A 67. emeleten ennél a spotnál sorbaállás volt. A hatvannyolcadikon? Semmi. Annyi képet csinálhattunk, amennyit akartunk, senki nem türelmetlenkedett mögötted, vagy szólt, hogy ő is szeretne fotózni. Nem tudom eldönteni, hogy melyik oldalról tetszett jobban a kilátás. Ahonnan a Central Parkot láttuk, vagy ahonnan az Empire State Buildinget. Teljesen más volt mind a kettő, és persze szuper lenyűgöző. Idefent is rengeteg időt eltöltöttünk, próbáltunk annyi képet csinálni, amennyi csak lehetséges. Ezen a napon az outfitemnek is nagy sikere volt. Na jó igazából legfőbbképp a pólómnak. Nagyon örültem neki, ugyanis most épp ez a kedvencem.
Még februárban vettem a Tate múzeumban Londonban. El sem hittem, hogy mennyi random ember jött oda hozzám, hogy milyen menő a pólóm. Amúgy Salvador Dalí, Frida Khalo, Andy Warhol és Picasso van rajta, és egyszerűen imádom. Életem legértelmesebben elköltött 25 fontja volt szerintem. A Top of the Rock-ból amúgy végül nem más, mint az éhség csábított le minket, hiszen már igen csak messze volt a reggeli, és mi azért elég gyakran két óránként eszünk a barátommal, szóval végül ez legyőzte a csodálatos látványt, és elindultunk ebédelni. Ebéd után úgy gondoltuk, ebben a napban legyen egy kis "fun" is, és elmentünk a Macy's-be vásárolni. Én végül nem vettem semmit, bár örök szerelemre lobbantam egy Gigi Hadid x Tommy Hilfiger kabátért, amit nem vettem meg.
Igaz ugyan, hogy nem erre a napra terveztük, de végül zárás előtt nem sokkal a MET múzeumban kötöttünk ki, amire amúgy egy nap is kevés lenne, nem, hogy pár óra. Egy teljesen napunk sajnos semmiképp nem lett volna rá, így csak úgy nagyjából végigmentünk pár termen, plusz felmentünk a rooftop bárba megnézni a naplementét, ami csodálatos volt. A szerelmemnek amúgy ezen a napon volt a 32. születésnapja, így szerettünk volna kicsit korábban hazamenni, hogy a hotelben még egy pohár bor mellett ünnepelhessünk egy kicsit. Ezért a múzeum után egyből hazafelé is vettük az irányt. De előtte még betértünk a múzeum shopba. Nem kellett volna. Van ez a dolgunk a múzeum shoppokkal. Én nem tudom, hogy más is így érez-e irántuk, de szerintünk a világ legkirályabb dolgait árulják ezeken a helyeken. Például a Tates-pólómat. A MET fashion könyvrészlegén legalább 35 percet eltöltöttem, ha nem többet, ugyanis egyszerűen képtelenség volt választani a számtalan érdekesebbnél-érdekesebb könyv közül. Jó néhányat amúgy csak a bőrönd súlykorlátja miatt hagytam ott ugyanis akkorák voltak, hogy ha csak egyet megvettem volna belőlük túlléptem volna a 23 kilót. Ezek a könyvek azóta ott csücsülnek az Amazon kívánságlistámon semmi pánik... Szóval ez történt velünk a második két napon. Remélem élveztétek a beszámolót, hamarosan érkezik a harmadik rész is! Addig is, itt van pár kép, amit nézegethettek!
 |
| Csodás kilátás a Top of the Rockból |
 |
| Éjszaka a Time Square-en |
 |
| Kilátás az első hotelünkből |
 |
| Conney Island |
 |
| Szerelmem a természetes habitusában |
Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése