2017. október 16., hétfő

Október wishlist

Így október közepe felé már jócskán benne járunk az őszben, de szerintem azért eddig egész kíméletes volt hozzánk az időjárás. Bár reggelente már hűvös van, és elkél a kabát, azért napközben a legtöbbször még szépen süt a nap, és elég egy pulcsi is. Épp ezért eddig nem is volt olyan égető szükségem egy-két őszi ruhadarab beszerezésére, hiszen sokszor még bőven elég a bőrdzseki vagy a ballonkabát. Viszont ahogy egyre jobban közeledünk a november felé, egyre jobban közelednek az igazi nyálkás őszi napok, így össze is állítottam az októberi kívánságlistámat, amin sajnos már bokacsizmák, és hosszúujjú felsők szerepelnek...

Az első pont a listámon egy Zara blúz, ami szinte biztos vagyok benne, hogy sokak számára meglehetősen megosztó. Az újságban mikor megláttam róla a képet, az volt az első gondolatom, hogy ez annyira ronda, hogy már szép. A második meg az, hogy ezt rajtam kívül tutira nem venné fel senki. Magában a blúzban nem lenne semmi extra, egy sima, fehér oversize felső, amim talán hátul egy ici-picit hosszabb mint elől, és ennyi. Igen ám, de itt jön a csavar. Ugyanis saját anyagából két hatalmas fodor van rávarrva, valamint zsebszerűen ezek a fura színes rojtok is rá vannak varrva. Egészen abszurd, de számomra valamiért mégis működik. Amikor kinézek egy-egy darabot már mindig előre vizionálom, hogy melyik már meglévő ruhámmal fogom tudni hordani, és egyből elképzeltem magam benne egy magas-derekú fekete farmerrel, meg magassarkú csizmával, vagány nem? Egy fehér blúzzal/inggel amúgy sem nagyon lehet mellé lőni, hiszen az mindig divat. Egyedül anyukám szörnyülködött el mikor meglátta, de ő is csak azért, hogy "na és ezt mégis, hogy fogom kimosni". Igen, anyukám mos rám. Ha nektek is tetszik ez a "ronda és finom" ing ITT tudjátok beszerezni. 

Valahogy nem kezdődhet meg úgy őszi szezon, hogy be ne szereznék egy új fekete bokacsizmát, amit aztán "rongyosra" hordok a télen. Nálam valahogy a két véglet létezik, vagy Moonbootban mászkálok mindenhova (https://www.instagram.com/p/_yv6VUiByo/?taken-by=bonbonkiralylany) vagy pedig bokacsizmában űzöm-hajtom egész télen- Átmenet nincs. Nem szeretem a "normális" csizma méretet. Mikor ez a félig bársony-félig bőr Zara csizmát megláttam az újságban, azonnal beleszerettem. Egyszerre elegáns és sportos, nem lehet vele mellélőni, egyszerűen egy ilyen csizma tényleg mindennel kombinálható. Mondjuk azért buliba nem venném fel, mert ott egyből szétrúgnák, de azon kívül bárhova. Amúgy is ezek a lovagló-csizma fazonú cipők számomra nagy szerelme, egyrészt a lovaglás miatt, másrészt pedig mert nagyon nőiesek, és finomak. Ezen felül pedig tényleg egy igazán kényelmes, "végig tudod rohangálni benne az egész napot" darab. Ha nektek is tetszik ez a csizma ITT be tudjátok szerezni! Most már le is van árazva.

Aki kicsit is nyitott szemmel mászkál az utcán, vagy a fast fashion üzletekben észre vehette, hogy idén ősszel a csapból is a szürke kockás minta folyik. Főként blézerek, és elegáns nadrágok formájában hódította meg a boltok polcait, de el lehet csípni belőle tulajdonképpen mindent. Megmondom őszintén, én nem vagyok egy nagy blézeres, mert kabát alatt utálom hordani, az az időszak meg, amíg a nyárból ősz lesz, és hordani lehetne egy ilyen ruhadarabot manapság már nagyon lerövidült. Épp ezért nincs is sok blézer a ruhatáramban, sokkal inkább pulóver párti vagyok. Ennek ellenére ezek a kockás darabok annyira megtetszettek, hogy úgy éreztem, fejet kell hajtanom a divat csábításának, és ellent kell mondanom saját magamnak. Az igazság az, hogy egy ilyen darab akár hosszú távon is jó befektetés, hiszen ha egyszer esetleg irodai munkát kéne végeznem, oda sajnos elengedhetetlen egy-egy ilyen kifinomultabb darab is. Mondjuk érdemes jól körül nézni a boltok polcain fogasain, hiszen a legtöbb inditex üzlet szinte teljesen ugyan azokat a darabokat kínálja, és én most belefutottam egy érdekes jelenségbe. Az eredeti blézer, amit kinéztem a Mangoban teljesen ugyan az volt, mint a képen látható, 19990 forintért. Végül a H&M honlapján rábukkantam erre, amint látjátok 14990 forintért. Természetesen Zalaegerszegen nem lehetett kapni, rendelni pedig nem akartam, a postaköltség miatt, gondoltam megnézem Bécsben. Igen ám, ott viszont ugyan ez a blézer 70(!!!) euróba került... Azt eddig is tudtam, hogy az osztrák H&M jóval drágább mint a magyar de azért ez durva volt. Végül a kereső hadjáratom nagyon sikeresen zárult, hiszen szinte ugyan ezt a blézert annyi a különbség, hogy nem két, hanem egy soros 45 euróért tudtam végül beszerezni a Bershkában NADRÁGGAL EGYÜTT. Szóval érdemes mindig több helyen megnézni a kívánt terméket, mert könnyen előfordulhat, hogy ugyan ilyen szerencsétek lesz.

A másik ruhadarab ami szembe tűnhet annak, aki nyitott szemmel jár-kel. Az a nem tudom mi a hivatalos megnevezése de a legtöbb üzletnek a honlapján "nautical cap"-ként szerepel szóval legyen tengerész-sapka. Az influencer-lányok instagramja már régebb óta tele van vele, és egy ideje már az otthoni boltok polcain is fel lehet fedezni őket. Idén ősszel egyértelműen ők uralják a terepet a kalapok előtt. Mivel én kalapot is nagyon-nagyon szeretek hordani, ezért nem is kérdés, hogy ez a típusú fejfedő is belopta magát a szívembe. Vagány, de mégis csinos, és könnyen párosítható bármilyen ruhadarabbal. A durva amúgy az, hogy az ilyen stílusú sapkák már voltak divatban az én emlékezetem óta is, tehát most kapott el másodszor a láz, hogy ezeket hordjam. Anyukám ígéretet tett rá, hogy felkutatja nekem az "eredeti" ilyen sapkámat, amit még akkor hordtam, mikor általános iskolás koromban divatba jött ez a fejfedő. Soha nem felejtem el, szerintem erre a pillanatra vezethető vissza a divat iránti rajongásom, egyik osztálytársam ugyanis akkor azt mondta nekem: "Lilla észrevetted, hogy mióta ilyen sapkát hordasz, mindenkinek ilyen lett. Te vagy a suli divatdiktátora." Nem viccelek. Ez az eset szóról-szóra így történt. Szerintem amíg élek nem felejtem el :D Ha ti is szeretnétek ilyen sapkát, akkor ITT tudjátok beszerezni.

Vannak trendek, amik néha még számomra is teljesen indokolatlanok, és érthetetlenek, de sokszor annyira ronda valami, és annyira "ezt rajtam kívül tutira senki nem venné fel", hogy már csak ezért is bele szoktam szeretni. Ilyen az idén ősszel nagy erőkkel hódító "szőrös-táska" trend. Megmondom őszintén, elképzelésem sincs, hogy ez melyik kifutóról, melyik tervezőnek az őrült agyából pattant ki, és szivárgott be a fast-fashion boltokba, de én egyszerűen imádom. Teljesen és abszolút nem praktikus egy olyan táska, ami mondjuk ne adj isten teljes egészében fehér/krémszínű vagy világosrózsaszín szőrből van. Gondoljunk csak bele, ha elmegyünk vele bulizni, letesszük az asztalra, ami ragad a sok évszázados kiborult piától. Már vége is. De közben meg mennyire jó már, hogy szőrös a táskád, meg még puha is. Tuti mindenki ezt akarja majd simogatni amitől megint csak tiszta mocsok lesz, de sebaj. Így amikor megláttam az újságban ezt a rémesen ronda, de mégis baromi menő darabot, tudtam, hogy nekem ezt be kell szereznem. Ha nektek is tetszik ITT tudjátok megvenni.

Neked melyik ruhadarab tetszik a legjobban? Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel a blogomra, és kövess be a Facebookon, az Instagramon, és SnapChat-en (lilla.samson) is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése