2017. július 10., hétfő

Júniusi haul

Végre-valahára túl vagyok eddigi életem pár legstresszesebb hetén, így most már én is megérdemelten töltöm a nyári szünetemet, amit már alig bírtam kivárni. A június úgy repült el számomra, mintha egyetlen perc lett volna az egész. Tisztán emlékszem, hogy "két napja" még azon rettegtem, hogy életemben először bármelyik szerettem nélkül kell repülnöm, most pedig már az első júliusi héten is túl vagyunk. Hamarosan indulunk Milánóban 9 nap , és jövő héten hétfőn életem első orosz-óráján is részt veszek. Említtettem már valaha, hogy mennyire nagyon-nagyon imádom a nyarat? Szerintem még soha... Az első júliusi bejegyzésem pedig nem más, mint a szerzeményeim bemutatása. Mivel a szabadidőm jóformán a nullával volt egyenlő egész júniusban, ezért hál' istennek nem volt sok időm boltozni. Így sok mindent nem is vettem, amit mégis azt jóformán mindent úgy rendeltem. Persze szokás szerint nem tudtam ellen állni, hogy a kívánságlistámon szereplő minden egyes darabot beszerezzem, de hát ez van. Akkor lássuk is. 

Júniusban három hétig nem tudtam hazamenni, és mikor végre-valahára sikerült, ez várt otthon. Szerintem nem kell bemutatnom az érzést, amikor izgatottan várod, hogy hívjon a futár, hogy megérkezett a csomagod. Kinek a könyvekkel van ilyen tapasztalata, kinek ruhákkal, kinek mindkettővel, de az érzés mindenkinek ismerős. Így extrán boldog voltam, mikor olyan hosszú idő után nem csak a szeretteimet ölelhettem meg, hanem a csomagokat is készhez kaptam. A Magyar Konyha júniusi számát minden évben nagyon várjuk, ugyanis ehhez csatolják a balatoni éttermek kisokosukat, ami hű társunk az egész év folyamán- hisz most már egyre több étterem tart nyitva nem csak szezonálisan, hanem egész évben. Sok remek éttermet fedeztünk már fel általa, épp ezért mindig nagyon izgatottan várjuk, hogy megjelenjen az aktuális kiadása, amibe én aztán becsületesen másolgatom át előző évről a jegyzeteimet. A Stradivarius-os csomagot pedig különösen izgatottan vártam, hiszen hosszú ideje szerintem az egyik legszebb pár cipőmet sikerült beszereznem. Valamint egy hónap sem telhet el úgy, hogy anya ne lepne meg valami kis aprósággal. Így a H&M-es zacskót neki köszönhetem. 

Bár nagyon nem szeretek színes dolgokat hordani, a nyár mégis csak nyár, és nem lehet az ember mindig feketében, vagy szürkében. A legtöbbször ezért egy színes kiegészítőt szoktam választani-cipőt, táskát, vagy valami feltűnő fülbevalót-, ami feldobja az outfitemet. Tavaly nyáron beszereztem egy extra-színes Coach táskát, amit egyszerűen imádok, de a hétköznapokban annyira nem akarom használni, mert azért mégis csak egy designer darab, amit nem szeretnék mondjuk egy fesztivál porába magammal vinni. Mikor ezt a rózsaszín cukiságokt megláttam az InStyle-ban tudtam, hogy ő lesz idén nyáron a legjobb barátom, így már ment is a bevásárló kocsiba. A neten és az újságban a kép nem adta vissza- sőt ez a kép sem-, hogy milyen színe is van valójában ennek a táskának. Rikító. Neonpink. Igen. Nekem nagyon tetszik amúgy, mát alig várom, hogy igazi csokibarnán egy fehér ruhával párosítva rohangáljak benne, mert a lebarnult bőrhöz szerintem extra-jól fog majd mutatni! 

És íme a szerelmem, ez a szatén szandál. Már alig várom, hogy egy outfitet fotózhassak vele, ugyanis valami eszméletlenül meseszép. Eddig ugyan még csak a próba erejéig volt a lábamon, de aránylag kényelmesnek tűnik a vastag tömbsarka miatt ami idén nyáron szintén elképesztően menő, sőt már a télen is az volt. Mivel az egész szandál szatén, még a sarka is, ezért nagyon óvatosan kell majd hordanom, hiszen ha megsérül, még a cipős-bácsi barátom sem tudja majd megcsinálni. Nagyon vidám, nyári színei vannak, így egy egyszínű otufitet ezzel a szandállal is tökéletesen fel fogok majd tudni dobni. Amúgy a doboz, amiben érkezett, baromi igényes volt, meg is lepődtem, ugyanis sokszor szoktam online inditexből rendelni, viszont eddig a Stradivarius volt a legminőségibb az összes közül. A termékek szép selyempapírba voltak becsomagolva, ami egy aranyos Stradivarius-emblémával violinkulcs volt leragasztva. Nekem nagyon tetszett, a Mangos vagy Zarás cuccokat ugyanis csak beleszórják egy műanyag zacskóba, pont, mint amikor a kínai áruházakból rendelsz valamit...

Azt hiszem, ez a kép elég egyértelművé teszi, mit jelent az, amikor azt mondtam, hogy nem szeretek színeket hordani. Ebből a topból először csak a feketét szereztem be, de azt annyit hordtam, hogy mikor megláttam a leárazások kezdetekor, hogy mindegyik szín le van árazva rögtön be is szereztem a szürkét és a nude-ot is. Még egy fehéret szerettem volna, de az már sajnos csak XL-ben volt, ami azért valljuk be, nekem kicsit nagy lenne. Eszméletlen kényelmes viselet, és nagyon tetszik, hogy ugyan rövidebb a szabása, de nem kell benne direkt mutogatnod a hasadat, még akkor sem, ha nem egy magas-derekú nadrágot veszel fel hozzá. Nekem valamiért amúgy teljesen a '90-es évek hangulatát idézik. Nem szoktam nyáron igazán spagettipántos dolgokat hordani, de ezek a topok szerintem a legjobb barátaim lesznek a meleg napokon. És persze honnan máshonnan szereztem volna be őket, mint a kedvenc boltomból, a BikBok-ból? Lassan már a 3/4 ruhatáram onnan van ...

Idén nyáron reneszánszát éli az apró kockás minta, nekem már tavaly nyáron volt egy ilyen nadrágom pont olyan, mint amiben Miley Cyrus lépett fel Ariana Grande manchesteri jótékonysági koncertjén, és le sem lehetett rólam vakarni, annyira szerettem. Még most is imádom persze. Anya ezzel a ruhával lepett meg pár hete, és nagyon örültem neki. Bár mikor a képet elküldte nem látszott, hogy ennyire rövid, de annyira azért még nem vagyok öreg, hogy ne férjen bele. A mintája és a szabása is amúgy telitalálat, hiszen a másik hatalmas trend a vállak szabadon hagyása a dekoltázs helyett. Nekem ez a megoldás amúgy milliószor jobban szerettem. Egyébként sem vagyok egy olyan típusú lány, aki szereti kipakolni a mellét, főleg nem premier plánba, mert szerintem nagyon közönséges tud lenni, de egy szépen megvillantott váll ellenben iszonyatosan szexi, főleg, ha még formásra is van edzve. A legjobban ebben a ruhában talán a puffos kis ujja tetszik, olyan bájos, kislányos hangulatot kölcsönöz az egésznek. 



Ezzel a ruhával egyenlőre nem tudom, hogy barátok leszünk-e. A neten, mikor betettem a kosárba, nagyon tetszett, és igazából tetszeni most is tetszik, de egy kicsit valahogy másra számítottam. A virágok ugyan szépen meg vannak rajta csinálva, és ez most nem is olyan rövid, hogy szó szerint kilóg belőle mindenem, de az anyaga valahogy nem győzött meg. Igaz nyári-ruhának tűnik, de biztos, hogy ha ezt most felvenném, rámolvadna. Egy hűvösebb este viszont fáznék benne. Ezek a hatalmas hímzett dolgok nekem nagyon tetszenek, szépen fel tudnak dobni egy már-már unalomig ismert fazont, és ha mondjuk egy fehér pólót alá veszek a ruhának még baromi vagány is. Régebb óta vagyok rendszeres vásárlója a Choies web áruháznak, és meg kell, hogy mondjam az utóbbi időben sajnos eléggé leadták a szintet. Pár éve még tényleg jó minőségű cuccokat lehetett tőlük beszerezni, alacsony áron, most viszont egyre gagyibb a ruhák minősége, vagy ha esetleg nem a minőséggel van baj, akkor annyira el van méretezve, hogy hordhatatlan. Még a télen megrendeltem ugyan ennek a ruhának a sima fekete változatát. S-es méretben, mint mindig. Na már most, olyan rövid lett, hogy maximum felsőnek tudnám hordani, ha akarnám, viszont mellben annyira nagy, hogy én nem tudom ez milyen gnóm testalkatú lányra lenne jó. Az egész melltartóm kilógott belőle, viszont a fenekem alá még erőszakkal sem tudtam lerángatni. Szerintem egy utolsó esélyt még adok a honlapnak, és ha akkor is valami gaggyert kapok, akkor fájdalmas búcsút veszünk egymástól...

Ez a felső, mint már a wishlist-bejegyzésemben is említettem akkor szerelem volt első látásra, mikor először megláttam a bolt kirakatában. Aztán sokáig dilemmáztam, hogy most akkor megvegyem, ne vegyem, de persze a szívem megint csak legyőzte az agyamat, és végül rászántam magam a felkutatására. Az egyik leghasznosabb funkciónak az inditex-üzletek honlapján azt tartom, hogy meg lehet nézni, melyik boltban van egy-egy darab készleten a közeledben, így útra is keltem a jelzett boltba, ahol persze váltig állították, hogy náluk ilyen felső márpedig nincs. Mindegy. Ha már egyszer eldöntöttem, hogy megveszem, megrendelem. Persze csodás lett volna, ha van készleten, és ne adj isten meg tudom próbálni, így ugyanis otthon derült ki, hogy míg a modellen akin bemutatták tökéletesen áll negatívba hajló mellekkel nekem bizony meg kell küzdenem azért, hogy fel tudjam úgy venni, hogy nem lógjon ki belőle az egész melltartóm, de szó szerint. Ráadásul egyedül fel sem tudom venni, mert iszonyatosan macerás a két kötővel, átfűzni itt, befűzni ott, szóval ez nem egy gyorsan le-fel kapható ruhadarab, az biztos. Egyenlőre olyan átmeneti megoldást találtunk ki, hogy anya belülről egy biztosítótűvel összekapcsolja nekem, és így legalább nem kell folyamatosan arra figyelnem, hogy fölfelé húzogassam. Ennek ellenére továbbra is nagyon tetszik, remek az anyaga, csodás a színe, csak jó lett volna, ha tudom, hogy elég egyel kisebb is...

Egy másik izgalmas darab a listámról ez a H&M papucs. Tavaly már beszereztem egy hasonló fazont, annyi különbséggel, hogy annak a sarka nagyon pici volt, éppen csak valami. Ennek viszont tényleg igazán magas sarkai vannak, de mivel jó vastag, tömb alakúak, elől pedig platformos ezért meglepően kényelmes viselet. Nyilván egy egész napos városnéző túrához nem ezt venném fel, de a városban rohangálni, vagy egy esti koktélozásra a barátnőkkel teljesen tökéletes viselet. Amúgy kis extra tipp, ha esetleg ti is kétlaki életet éltek. A H&M itthon, Magyarországon sokszor jelentősen olcsóbb, mint kint Ausztriában. Ez a cipő például ottkint 30 euró (kb. 10 ezer forint volt) míg itthon 6900 forint. Szerintem azért ez már egy jelentős árkülönbség. Ez a halvány-pink szín amúgy mostanában hatalmas kedvencem, mert a többi általam hordott színnel (...) nagyon jól kombinálható, főleg a szürke, fehér, ezek szerintem baromi jól néznek ki vele, és olyan igazi frissítő, nyári, tengerparti szín. Vagy nektek nem ez jut róla eszetekbe? Azóta mióta beszereztem már többször volt amúgy rajtam, és tényleg teljesen az elvárásaimnak megfelelő kényelmi szinttel rendelkezik (hű de komolyan fogalmaztam ezt meg). Az én esetemben ez nagyon nagy szó, ugyanis jóformán még egy sportcipőt sem tudok úgy meghordani, hogy ne törné teljesen fel a lábamat, ami azért hosszú távon elég bosszantó tud lenni...

Tudom, hogy eddig mindegyik darabra ezt mondtam, de itt most különösen igaz, ez a póló a hónap egyik hatalmas kedvence! Ezt is a Choice honlapról rendeltem, és a fentebbi ruhával ellentétben 10000000000%-ban meg vagyok vele elégedve. Mind anyagában, mind fazonjában teljesen tökéletes, az elvárásnak minden szempontból megfelelt. És hát a felirat. Ennél jobban találó feliratú pólót szerintem, ha akartam sem szerezhettem volna be sehonnan. Az igaz, hogy állandóan pörgök, suli, munka, utazás stb. de egyébként én tipikusan az az ember vagyok, aki imád egész nap otthon feküdni, és a do nothing club-ot erősíteni a kanapéról. Esetleg egy jó kis könyv, valami sorozat, és egész nap fel sem kelek. Múlt héten valamelyik nap még a munkába is felvettem, és nagyon jót nevettek rajta a többiek.

Ennyi lett volna a júniusi beszerzéseim listája! Hamarosan jelentkezek egy nagyon július-augusztusi wishlisttel, és még sok-sok poszttal, most, hogy végre itthon vagyok, és lesz időm ezzel is rendesen foglalkozni. Remélem mindenkinek remekül telik a nyara. Ha tetszett a bejegyzés, és nem szeretnél lemaradni a továbbiakról, akkor kérlek kövesd be a blogomat. Valamint minden likenak nagyon örülök a Facebook oldalamon és az Instagramomon (most csináltam egy újat a blognak) vagy követhettek a Snapchaten is (lilla.samson) !


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése