2017. június 28., szerda

3 mikro-trend a nyárra, amit ne hagyj ki!

Mivel már javában tombol a nyár, sőt a nyári leárazások is, gondoltam összeszedem nektek azt a három nagyon könnyen ruhatárba építő trendet, ami must-go egy igazán trendi összeállításhoz!

1. Pliszír, pliszír, pliszír !


Megmondom őszintén, én ezt a trendet, nem csak azóta részesítem előnyben, hogy idén tavasszal elkezdték elárasztani a boltok polcait pliszírozott dolgokkal. Az első ilyen szoknyámat jó 5-6 évvel ez előtt szereztem be, és azóta is töretlenül hordom. Mint kiderült, jól tettem, hiszen idén hatalmas nagy trend, és már nem csak a szoknyákon köszön vissza, de sok helyen láttam már ilyen szabású nadrágokat is, amik nekem eszméletlenül tetszenek! Emlékszem, mikor az első ilyen szoknyámat próbáltam beszerezni hetekig sehol nem találtam, és végül Budapesten egy Zarában sikerült rábukkannom, hatalmas nagy örömömre. Ma már ha bármelyik boltba bemész rengeteg szín és fazon közül lehet válogatni. Sportcipővel iszonyatosan vagány hatást érhetsz el vele, egy elegáns blúz, vagy egy croped top, egy magassarkú a táskába, és egy másodperc alatt a nappali kirándulós/városnézős szett máris tökéletes az esti vacsorához is. Én előszeretettel hordtam ezeket a szoknyákat még az átmeneti időben vastag, kötött pulcsikkal, mert baromi jó kontrasztot ad a két anyag egymásnak, és egy nagyon vagány hatást érhet el így az ember! Jóformán bármilyen stílusba beleépíthető, a sportostól az elegánsig, arról nem is beszélve, hogy iszonyatosan kényelmes akár egy rohangálós délutánon is! Íme egy-két tipp, hogy hol tudtok ilyen szoknyát beszerezni: 
Bájos rózsaszín a kedvenc üzletemből, a BikBok-ból.

Ez a Zara darab nekem nagyon megtetszett, főleg az antik-arany színe miatt!

2. Amit senkinek nem kell bemutatni: szabadon hagyott vállak


Szerintem idén nyáron ez az a trend, ami mellett lehetetlen elmenni, még akkor is, ha az ember ne adj isten egy barlangban él, mert mindenhol de tényleg, mindenhol ez jön vele szembe az utcán. Már tavaly is be lehetett szerezni egy-két ilyen darabot a fast fashion üzletekből, de igazán még csak az online webshopokban lehetett kincsekre bukkanni. Egy ízlésesen kivillanó váll sokkal szexibb tudd lenni szerintem mint egy direktbe az emberek férfiak arcába tolt dekoltázs. Ezeknek a felsőknek mára már ezer féle-fajta variációja létezik. Ami teljesen szabadon hagyja a vállat, aminek kis spagetti pántja van, aminek rövid ujja, aminek hosszú, sőt helyenként még ilyen fürdőruhákba is bele lehet botlani. Szerintem ez egy olyan trend, ami mindenkinek jól áll, mert mindenki könnyedén megtalálhatja a rengeteg verzió közül a hozzá legjobban illő darabokat. A variációk lehetősége pedig végtelen. Kombinálhatod farmerrel, szoknyával, rövidnadrággal, akármivel, mert nem fogsz mellélőni. Estére tömbsarkú-cipővel, és szoknyával tökéletes egy vacsihoz, vagy csak egy sima csajos-estéhez, nap közben sportcipővel, vagy saruval kombinálva pedig remek választás a munkába, vagy ha olyan szerencsés vagy, a csatangolásra valamelyik csodás tengerparti városban! Lássunk is egy-két darabot a különböző boltokból!

Vidám pink a BikBok-tól 

Ruha formában is nagyon menő! 

3. Hatalmas derék-övek

Én tini-koromban is hatalmas rajongója voltam ezeknek az öveknek, rengeteget hordtam őket, és meg voltam róla győződve, hogy nem dobtam ki egyiket sem. Volt egy három-csatos bőrből készült darabom, amit szinte minden nap hordtam, és baromi lelkes voltam, hogy megint elővehetem, erre persze nem kiderült, hogy kidobtam? De. Viszont azon kívül az összes többi megmaradt, és beszereztem még hozzájuk a képen látható feketét is, de szeretnék még egy farmert is, mert ez a trend tényleg olyan, ami "egyszerű, de nagyszerű". A legegyszerűbb fehér póló-ruhát is hihetetlenül fel tudja dobni egy ilyen öv, nem is beszélve, egy ruháról. Csodás homokóra alakot varázsol, viszont molettebb lányoknak annyira sajnos nem előnyös, hiszen nagyon ki tudja dobni a pocakot. Idén ez is egy olyan dolog, amit jóformán utánad dobálnak a boltok, szóval ha bárki be szeretne szerezni egyet, annak nem lesz nehéz dolga. Én ugyan hétköznap is hordom, de ez sokaknak már a komfort zónáján kívül esne, így aki ki szeretné próbálni a trendet, de fél hétköznap hordani, annak egy szombat esti bulit ajánlok. Legeslegbobban szerintem egy hatalmas ruha méretű pólóval tud mutatni, vagy mint például a képemen is a két anyagból összevarrt ruha "határán".  Ha kedvet kaptál hozzá, íme egy-két darab:

Kimonó öv-szerű megoldás a SheIn-től
Farmer öv a Zarától

Ez lenne tehát a három legfontosabb nyári trend, amit mindenki bátran alkalmazhat, hiszen igazán nem extrém, mint mondjuk a tavasszal hódító neccharisnya-őrület! Remélem tetszett nektek a bejegyzés, ha igen, kérlek iratkozzatok fel a blogomra, vagy kövessetek be a többi közösségi oldalon! (Facebook, Instagram, SnapChat: lilla.samson)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése