2016. december 22., csütörtök

Kávés Book Tag

Mivel mostanában elég sok Book Tagre kapok meghívást (így kell ezt mondani?) ezért jobb lesz, ha lassan nekiállok ledolgozni a hátrányomat. Lássuk is a Kávés book tag-et, amire a kedves @Pandalány hívott ki !

FEKETE KÁVÉ- Egy sorozat, amibe nehéz belerázódni, de utána nem tudod letenni

Talán George R.R. Martin sorozatát venném ide. Az elején a rengeteg szereplő, a rengeteg új kifejezés, és a rengeteg szálon futó történet kicsit talán szokatlan lehet, de amikor mindezt megszokja az ember, akkor egy valóságos csoda bontakozik ki a lapokon. Hatalmas kedvencem a sorozat, egyszerűen imádom, annak ellenére, hogy jóformán már minden kedvenc szereplőm meghalt. Remélem azért még ebben az életben ki fogja adni a hatodik részt, mert eszméletlenül várom már a folytatást!

BORSMENTÁS MOKKA- Egy könyv, ami a téli időszakban nagyobb népszerűségnek örvend

Nem tudom konkrétan megmagyarázni, hogy miért, de sok helyen olvastam vele, és én is így vagyok vele. Nekem a Harry Potter sorozat, főleg az első, és az ötödik rész nagyon erősen kötődik a télhez, és főleg a karácsonyhoz. Ha elkezdem újra olvasni, vagy megnézni a filmeket, azt biztos, hogy télen fogom csinálni. Valamiért mindig ilyen "bevackolós" hangulatom lesz tőle. Egy jó kis pillecukros kakaó meg meleg takarók társaságába. Valaki meg tudja magyarázni, hogy miért ? :D


FORRÓ CSOKI- A kedvenc gyerekkönyved

Egyforma helyet foglal el a szívemben a következő öt mese, nálam ezek voltak a slágerek kiskoromban, és ha meggörbülnék sem tudnék választani köztük, mert annyira imádom őket! A Szépség és a Szörnyeteg, Macskarisztokraták, Az Oroszlánkirály és A kis hableány. Ezeket a meséket, ha egymilliószor nem néztem meg VHS kazettán, és olvastam el Disney könyvklubbos kiadásban, akkor egyszer sem. amúgy jóformán nem tudok olyan Disney mesét mondani, amit ne szeretnék, talán csak a Hófehérke és a hét törpe ilyen. Az valamiért soha nem volt nagy kedvencem.


DUPLA ESZPRESSZÓ- Egy könyv, ami az elejétől a végéig izgalmas volt

Gillian Flynn-Holtodiglan című könyve. Az egyetlen dolog, amit bánok ezzel a történettel kapcsolatban, hogy előbb láttam a filmet, mint, hogy megszereztem volna a könyvet. Így már sajnos tudtam, hogy mire kell számítanom, mi lesz a vége, minden csavart tudtam előre. De még így is baromi izgalmas, és érdekfeszítő volt. Hatalmas kedvencem a könyv, imádtam minden egyes mondatát, még ha kicsit beteg egy sztori is volt. Anyukámnak viszont egyáltalán nem tetszett, mondjuk a legtöbb könyv, amit olvasok nem tetszik neki :D

STARBUCKS- Egy könyv, amit mindenhol látsz

A megjelenése óta hisztéria lengi körül a Nyírd ki ezt a naplót! (bleeee még mindig rosszul vagyok a magyar címétől, annyira borzasztó, fujj fujj) könyvet. Nekem is megvan, igaz németül. Az tény, hogy szórakoztató, egy két feladat teljesítése közben sírva nevettünk a barátnőmmel, és vagy százszor kidobtuk a lakásunk erkélyéről, de azért annyira nem jó, hogy hetven különböző kiadásban jelenjen meg. Nyírd ki ezt a naplót csajosan? Atya úr isten. Ha jól rémlik van olyan változata is, ami ilyen kis kicsi, képeslap méretű. Az is minek? Na mindegy...

HIPSZTER KÁVÉZÓ- Egy alulértékelt könyv

Kiera Cass- A korona című könyve, ami a Párválasztó sorozat befejező kötete. Épp pár napja olvastam ki a könyvet, és teljesen elképedtem, hogy milyen értékelések születtek meg hozzá. A koronahercegnővel mindenkinek az volt a baja, hogy Eadlyn milyen, amikor szerintem egy baromi erős női karakter, amiből valljuk be, nem sok van. Ezzel a résszel mindenkinek az a baja, hogy "mi ez a befejezés". Meg, hogy milyen "hirtelen lett szerelmes". Hát szerintem nem. Ha valaki odafigyelt az eseményekre, lehetett érezni azokat az apró kis dolgokat, amik szépen lassan oda vezetett, hogy Eadly abba szeretett bele, akibe. Nekem legalábbis teljesen egyértelmű volt. Azt én is sajnálom, hogy rövid volt a könyv, de nem értek egyet azzal, hogy rossz lett volna, mert szerintem Az Igazi után ez volt a sorozat legjobb része!

A TÖKÉLETES KEVERÉK- Egy könyv, vagy sorozat, ami keserédes volt, de mindeközben tökéletes

Ide az egyik legnagyobb kedvenc könyvemet hoznám, méghozzá Katja Millay- A nyugalom tengere című könyvét. Keserédes, mert a szereplőknek rémes sorsa volt, sok nehézségen mentek keresztül. És tökéletes, mert semmit nem siettek el benne, minden úgy, és akkor történt, amikor kellett neki, és olyan csodálatos volt olvasni, ahogy a két fiatal minden nehézségük ellenére szépen, lassan egymásra talált. Ezt a könyvet mindenkinek szívből ajánlom! Kevés ilyen csodálatos történet van, az biztos!


HOPPÁ, VÉLETLENÜL KOFFEINMENTESET KAPTAM- Egy könyv, amitől többet vártál

Most így hirtelen Kody Keplinger-DUFF című könyve jutott eszembe. A könyvről szinte csak pozitív értékeléseket lehet olvasni, mindenki oda meg vissza van érte, de nekem egyáltalán nem jött be. Bianca- azt hiszem, így hívták a főszereplőt- egy rémes karakter volt, és egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Azt hittem tetszeni fog, már a címe miatt mindig én vagyok a DUFF , de nagyon nem így lett sajnos...

Köszönöm mégegyszer a kihívást Pandalánynak, hamarosan hozom a következőt is! 

2016. december 19., hétfő

Decemberi wishlist

Most, hogy több mint egy hét alatt végre sikerült megírnom a novemberi haul bejegyzésemet, lássuk, hogy mi az a pár dolog, amit kiszemeltem magamnak az év utolsó hónapjára. Bevallom, a legtöbb dolgot már be is szereztem a listáról, annyira meg vagyok csúszva most a dologgal. Igaz december lévén tele volt az újság mindenféle karácsonyi ajándék ötlettel, és rengeteg szép dolog volt benne, ebben a hónapban elég nehezen sikerült összeszednem azt az öt dolgot, ami igazán tetszett. De nem is szaporítom tovább a szót, lássuk, miket választottam ki:





 Bevallom, ennél az első ruhánál a képpel csalnom kellett, ugyanis valamilyen oknál fogva nem engedte meg a polyvore, hogy lementsem a saját képeim közé. Egy nagyon hasonló ruhát választottam helyette, hogy tudjam valamivel illusztrálni, de a legelső képen a bejegyzés elején ott az "eredeti" ruha is. Megmondom őszintén, engem ezekkel a kombiné szerű dolgokkal kilóra megvettek idén. Már rengeteg ilyen felsőt és ruhát sikerült beszereznem, de még mindig nem látom a dolog végét, ugyanis ebből a H&M-es csodából 4-5 szín is van, és annyira tetszik, hogy erősen gondolkodom rajta, beszerzek belőle több darabot is, hogy tudjam váltogatni. Imádom ezeket a ruhákat garbóval vagy fehér inggel hordani, szerintem iszonyatosan fel tudja dobni. A másik, amiért szeretem őket, mert baromi kényelmesek, és teljesen jól működnek a hétköznapokon, és egy buliban is. ITT tudjátok megrendelni a ruhát.

Tél ide, vagy oda, én egyszerűen nem tudok ellenálni a nem szezonhoz illő cipőknek. Ez a zöld növény mintás mokaszin szerelem volt első látásra. Igaz még hónapokig nem tudom majd felvenni, de már most tökéletesen el tudom benne magam képzelni, amint tavasszal mászkálok benne a városban. Bár egy kevésbé hideg, autóból ki, autóba be bulizós estén simán el tudnám amúgy képzelni, hogy fel fogom venni. ITT tudjátok megrendelni a cipőt.

Mint már egyel feljebb említettem, nem tudok ezekkel a ruhákkal betelni, így a Zarában is kinéztem egy a H&M-eshez nagyon hasonlót- Bár úgy érzem, ebben a hónapban ennek a ruhának lesz az a sorsa, hogy választok helyette valamit a BikBokból, de azért jó eljátszadozni a gondolattal, hogy mivel venném fel, ha mégis megvenném. Ezek a ruhák tényleg baromi hasznosak, mert amellett, hogy nagyon kényelmesek ezerféleképpen lehet őket hordani, így sosem válik unalmassá. Lehet szexi, vagy visszafogott. Hétköznapra, vagy egy átbulizott estére, biztos, hogy mindig szuper választás. ITT tudjátok megrendelni!

A lista utolsó része úgymond rendhagyó, mert bár minden hónapban veszek magamnak pár darab könyvet, azt nem szoktam megtervezni előre, hogy pontosan melyiket fogom megvenni. Mivel mostanában azonban egyre többet vagyunk úton a barátommal, mikor megláttam az InStylban ezt a könyvet, azonnal tudtam, hogy ez nekem íródott, így fel is került a kívánságlistámra. Ebben a hónapban jelent meg Patrizia Gucci, Gucci című könyve is, így a kettőt együtt már meg is rendeltem, és el is hoztam már vagyis hazudok, mert a szerelmem hozta el nekem. ITT tudjátok megrendelni ti is.

Remélem tetszett a bejegyzés, köszi, hogy elolvastátok!:)


2016. december 16., péntek

Novemberi haul

Végre sikerült egy kis időt szakítanom, és összegeznem a novemberi vásárlásaimat. Ugye, mint a "Novemberi wishlist" posztomban említettem, hogy volt pár ruha, amit mindenképp szerettem volna beszerezni. Nos mint mindig, ezt ebben a hónapban sem sikerült 100%-ban teljesítenem, de elégedett vagyok. Szeretek tudatosan vásárolni, ez alatt azt értem, hogy előre megtervezem, hogy mit fogok venni, mert így nem költöm el hülyeségekre a pénzemet, ami tervezés nélkül nekem sajnos elég könnyen megy. De akkor lássunk is neki :)

Ami a kívánságlistámon volt:

Ez a Pull & Bear táska szerelem volt első látásra. A barátom sokat panaszkodik, hogy nincs "átmeneti méretű" táskám, mert mindegyik vagy túl kicsi, vagy túl nagy. Amúgy tényleg, a legtöbbe nem fér bele a pénztárcám, a nagy táskáim pedig olyanok, mint Hermione végtelenített fenekű szütyője a Halál Ereklyéiben. Viszont örömmel jelentem, ennek a táskának teljesen tökéletes a mérete! Belefér az én pénztárcám, az övé, a telefonjaim, az irataim, a kézkrém, az ajakápoló, szóval minden, ami kell. Bár megvallom őszintén nekem a barna valahogy olyan őszi szín, így mióta beköszöntöttek a hűvösebb napok még nem nagyon hordtam. Ehhez mondjuk hozzá tartozik az is, hogy ez esetek 90%-ban vagy szürkét, vagy feketét hordok, és a feketéhez én még mindig nem nagyon szeretem a barnát, annak ellenére, hogy már "elfogadott".
Itt szerezheted be!


Megmondom őszintén, ennek a cipőnek az irizáló változatával már tavasszal is szemeztem, de akkor valahogy lebeszéltem magam róla. Viszont mikor megláttam, hogy télre kijön ezüstben, akkor annak nem tudtam ellenállni. Szeretem az irizáló dolgokat, viszont az a hullám rövid időn belül úgyis le fog csengeni. Ezzel az ezüst színű darabbal viszont nem lehet mellé lőni. Egy teljesen fekete szettet szerintem iszonyatosan fel tud dobni, vagy úgy jóformán bármit. Nekem nagyon tetszik még khakivel is. Sajnos amúgy még egyszer sem volt rajtam, mert azóta nem nagyon voltunk olyan helyen, ahova magassarkús-csini szinten kellett volna felöltözni, csak úgy hétköznap hordani meg kicsit azért hideg van. De az ünnepek alatt biztos, hogy elő fogom venni, és tipegek benne egy sort!
ITT szerezheted be!




Ezen kívül sikerült még beszereznem a H&M-es ezüst pliszírozott szoknyát, viszont arról sajnos nem tudtam képet készíteni, mert kint felejtettem Bécsben. Már többször is volt rajtam, egyszerűen imádom. Legeslegjobban hatalmas kötött pulcsival szeretem hordani, imádom a kontrasztot a két ruhadarab anyaga között!
Az előre eltervezett listámról sajnos csak ezeket a dolgokat sikerült beszereznem. A C&A-s pulcsit és gyűrűt vagy 3 boltban is megnéztem, többször is, az eladókat is megkérdeztem, de egyikről sem tudtak semmit, így azokról le is mondtam.

Amiket nem a kívánságlistámról választottam:

Már több posztban is említettem, hogy mekkora kedvenc boltom a BikBok, így kötöttem magammal egy olyan "fogadalmat", hogy ha valamit nem találok meg a kívánságlistámról, ahelyett választhatok valamit ebből a boltból. Sajnos ez úttal sem tudtam magamnak megálljt parancsolni, ugyanis egyből két ruha is távozott velem, de nem bántam meg, mert sikerült két olyan darabot választanom, amik teljes mértékben a személyiségemet tükrözik, ráadásul egy ingruhára már vagy ezer éve vágytam is. Az első képen látható ruha pedig szerelem volt első látásra. Imádom Kim Kardashian stílusát, és szerintem ez a darab egy olyan, amit ő is szívesen viselne, én pedig szuper jól érzem benne magam. Iszonyatosan kényelmes, jó az anyaga, és a rafinált szabásvonal miatt szerintem még szexi is. A másik ruha pedig a szürke pulcsival egybe varrt ingruha, amit egy posztban már láthattatok is, de mindjárt beteszek róla még egy képet.



Ha november, akkor designer kollaboráció a H&M-ben. Idén sem volt ez másképp. A tavalyi hatalmas csalódás után, és azzal egybevetve, hogy a Kenzo márkát nem szeretem annyira, nem voltam túl izgatott a kollekcióval kapcsolatban. Idén a fiú ruhák szerintem sokkal jobbra sikeredtek, mint a női részleg, de még a férfiak számára készült darabok között is volt rengeteg hordhatatlan, és nevetséges. Mivel a szerelmem kiszemelt magának egy-két terméket nem is volt kérdés, hogy megint sorba fogunk állni. Magát a folyamatot nem részletezném, legyen elég annyi, hogy van még hova fejlődnie a svéd üzletláncnak szervezés terén. Végül összesen három darabbal távoztunk, amiből egyet közös használatra vettünk, egy az enyém, egy pedig a szerelmemé lett. Amúgy mind a három termék, amit végül megvettünk a férfi részlegről van, a lányon körül sem néztem. Pár hete, mikor bementem a Mariahilferstrassén a H&M-be amúgy még egy csomó kabátot, sapkát és minden egyebet lehetett kapni, mert azok annyira borzasztóak, hogy senki nem vitte el, gondolom majd ezek is a leárazások alatt lesznek az ember után szórva fillérekért, mint anno a Marni kollekció darabjai...

Ezt a pulcsit közös használatra választottuk.

Ez elvileg tablet tartó, de én clutch-táskaként használom.

Utoljára pedig következzen az egyik legnagyobb kedvencem novemberből. Sokszor be szoktam térni a Thaliába, mert rengeteg külföldi divatlapot is lehet venni, és mindig meg szoktam nézegetni, hátha találok olyant, ami érdekel is. Általában egy-egy ilyen nézelődés alkalmával nem távozok üres kézzel. Mikor megláttam ezt a kis könyvet szerelem volt első látásra, az tuti. A designja, a lapjai, egyszerűen minden olyan csodaszép benne. A könyv címe: Q&A a Day: 5-Year Journal. Már a címe is elég beszédes, de azért leírom mi a lényege. A könyv úgy van felépítve, mint egy öröknaptár, és az év minden egyes napjához tartozik egy kérdés. Ezt a kérdést öt éven keresztül mindig az adott napon kell megválaszolni. Szerintem baromi érdekes, hogy milyen választ adsz ugyan arra a kérdésre az első a harmadik vagy az ötödik évben, és valamilyen szinten a személyiségfejlődésedet is végig tudod a könyv segítségével követni. Úgy döntöttem, hogy január elsején fogom elkezdeni, de már alig várom, hogy belevethessem magam. Azt egyenlőre nem sikerült eldöntenem, hogy angolul vagy magyarul válaszoljak majd a kérdésekre. Szerintem kicsit fura lenne, ha angol kérdésekre magyarul válaszolnék, de majd még meggondolom.

Itt egy random oldalon nyitottam ki, véletlenül majdnem a szülinapomon július 14.

Minden egyes lapnak, gyönyörű, fénylő arany színe van!

Annyira szép! :)

Nos ezek lennének a decemberi szerzeményeim, a februárban esedékes londoni kirándulásunk miatt igyekeztem visszafogni magam, viszont van több csomag is, amit még novemberben rendeltem, de a mai napig nem sikerült őket kiszállítania a kedves magyar postának. Van olyan csomagom, amiről konkrétan tudom, hogy 3,5 hete Pesten van az elosztó központban, és egyszerűen nem küldik ki, így azokat a termékeket majd csak a decemberi haulban fogom tudni megmutatni.